Történt ugyanis, hogy egy régi barátom, akivel évek óta nem találkoztam, a vajdasági Miki Mihajlovics erősember és fekvenyomó világbajnok meglátogatott a fiával együtt, csakhogy vagy két órát kellett várniuk a határon, ezért későn értek hozzám, én meg elkéstem. (De egy húsz éves barátság miatt késni talán még megbocsájtható.) Sántha Tomival persze mindig azonnal a munka mezejére lépünk élesben, sosem fordul elő, hogy elpofázzuk az időt, úgyhogy éjfél körül indultam haza, de szaladjunk ennyire előre.
Tomi nem egyedül jött, már eleve úgy terveztük, hogy a volt 2021-es Megatesztes, majd naturál testépítő versenyzővé vált Kiss Máté lesz az edzőtársa. Máté egyébként nem csak naturál, hanem abszolút mértékben is rohadt vastag, már a Megateszt idejében is csodálkoztunk a fizikumán. És szerencsére azóta sem csábította el a sötét oldal! Mátéval még Pakson forgattam annak idején, de azóta Fehérvárra költözött és feladva rendőri hivatását személyi edző lett, kvázi oszlopos tag a Cutler Gymben.
Tomi hozott egy meglepetés embert is: az idei Superbody Open második helyezett Juhász istvánt, akiről a forgatás utáni gyors fotózáson hogy-hogy nem egy darab képet sem sikerült lőnöm - szerencsére a kisfilmben azért benne lesz.
A koncepció egyébként hátedzés volt, mert Tomi ráizgult a nemrégiben érkezett NewTech hátgépekre, amelyek a Mr. Olympia jelzést viselik. Lelkendezve mesélte, hogy mennyire rohadt jól húznak, csakhogy "fórom" van az ügyben, mert már találkoztam a márkával a GymMakernél: fel is hívtam ma gyorsan Rómeót, nehogy hülyeséget írjak. Szóval a lényeg, hogy tavaly a NewTech volt a Mr. Olympia szponzora és a Las Vegasban csináltak egy Mr. Olympia jóváhagyással rendelkező termet: ez a Torture Gym! (Sajnos pont egy évvel korábban voltam Vegasban, úgyhogy ezt nem láttam.)
Nem lövöm le az edzés pikáns részleteit itt, a lényeg, hogy mindig lehet újat mutatni anatómiai célú mechanikai működésben és ezek az eszközök most a csúcstechnikát képviselik, ráadásul kidolgozásban is elég komolyak, érdekes módon kicsit hozzáértőbb motorosok is rögtön levágják a kidolgozási minőséget, mert a motoriparban is hasonló különbségek vannak.
Juhász Pisti heteken belül még versenyez, profi kártyáért megy. Sántha Tomi is abszolúte fotózható formában van, fenn is akarja tartani a kondíciót most már. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, hogy mi lesz a fekvenyomó tervekkel, de gyanítom hogy egyelőre bodybuilding marad.
Kiss Máté offszezonban van, de így is látszik az iszonyat hús rajta, az a kar ill. tricepsz ív még így versenyformán kívül is brutális. (A harmadik képen mi az a tricepsz izomhas?!) Na ő nem az a fazon, akin ruhában nem látszik, hogy testépítő!
Most így utólag hogy mi a francnak fotóztam még forgatás után, azt nem tudom, de pár plusz képből még sosem lett baj!
foto: én
helyszín: Scitec Gold