Linum Fitness Santha Claus Party


Szeminárium és MiniPowerChallenge!

Az izgalmat most az okozza, hogy a Linum Fitness a szokásosnál szélesebb rétegnek szóló, kevésbé hardcore közönséggel rendelkező edzőterem, azaz jelentősen más, mint amilyen termekben meg szoktunk fordulni.

Természetesen a környékbeliek kedvét akarjuk meghozni a sportoláshoz, de várunk mindenkit, pláne, hogy érdemes meglátogatni ezt a festői környezetben levő nagyközséget - azon belül pedig az exkluzív Linum komplexum edzőtermét. Ezért is lesz nyílt nap!

Rövid szemináriummal kezdünk (bemutatjuk a terem edzőit is, van pár különleges arc!), sztorizgatunk a sztárvendégekkel, akikhez utólag csatlakozott a frissen WABBA világbajnoki címet szerzett Sánta Tamás is, aki miatt tulajdonképpen ez már Sántha Claus Party lesz. 

Akinek pedig kedve lesz - reméljük minél többeknek, igaz a jelentkezés erősen korlátozott számban lehetséges csak - kipróbálhatja magát a MiniPowerchallenge számaiban, ami szintén kettős élmény, mert egyrészt mindenki meg tudja csinálni, másrészt mindenki felül tudja múlni azt, amit magáról képzelt. Épp ezért hatalmas élmény a többiek biztatásától kísérve kvázi rekordot dönteni, még akkor is, ha ez csak egy játékos, rizikómentes verseny!

Jelentkezni annak is érdemes, akinek lövése sincs a gyakorlatokról, mert megtanítjuk. Nevezési díj nincs, viszont csak előnevezés van, hogy már a verseny előtt ki tudjuk számolni a súlyokat.
 
Sztárvendégek:

Tar Eszter táplálkozási szakértő és pózoktató, versenyfelkészítő
Rigó Richárd profi tűzoltó, testépítő és erőemelő bajnok
Domavári Gergő testépítő bajnok
Host: Kovács Bunny Zsolt testépítő médiaszemély

időpont: 24.12.05. 17.30.
Helyszín: Linum Fitness Nagykovácsi

MiniPowerChallenge info/jelentkezés